Navigácia

  • Hitoktatás – 7. osztály

    A katolikus egyház hierarchiája, felépítése

    - a világ legnagyobb keresztény közössége: római katolikus egyház

    - hívek száma: 1,2 milliárd – a világ keresztényeinek több mint fele római katolikus

    - 1054 – nagy egyházszakadás – nyugati és keleti katolikus egyház

    - Jézus férfiakat választott apostolai közé, nők pappá szentelése a katolikus egyházban nem lehetséges. Ez nem diszkrimináció – Jézus a nőknek más, ugyanilyen fontos hivatásokat adott az egyház szolgálatára

    - piramisszerű szervezeti felépítés (egyházi rend):

    *- szerzetesek – a megszentelt élet intézményeiben szigorú szabályok szerint élnek, amit esküvel vállaltak (tisztaság, szegénység, engedelmesség): ferencesek, domonkosok, ágostonosok stb.  

    - diakónusok – a pappá szentelés előtti kötelező fokozat, tehát még nem papok, nem misézhetnek, nem gyóntathatnak, viszont prédikálhatnak, keresztelhetnek, áldoztathatnak, vezethetik a házasságkötés/temetés szertartását.

    - papok, presbiterek – papok, akiket a püspökök szentelnek fel. Gyülekezetek idősebb elöljárói, szolgálattevők, akik már misézhetnek, szentségeket is kiszolgáltathatnak (bűnbánat, betegek kenete, stb.). Leggyakrabban plébánosi beosztásban állnak, a püspöknek alárendelve egy vagy több egyházközséget vezetnek.

    - püspökök – az egyházi rend legmagasabb fokozata. Közülük választják a bíborosokat, akik pápaválasztó joggal rendelkeznek. Püspökké szenteléshez szükséges a pápa külön engedélye. A püspök kiszolgáltathatja a bérmálás szentségét. A főegyházmegye élén álló megyés püspök az érsek.

    - pápa – Róma püspöke, Krisztus földi helytartója, az egyház legfőbb pásztora, teljes és egyetemes hatalma van az egyház kormányzásában. Székhelye: Vatikánváros - Róma városán belül létező önálló állam.

  • Magyar nyelv és irodalom – 7. osztály

    NYELVTAN:

    A cselekvés minősége szerint az egyszerű mondat lehet:

    1. állító (A teve jól bírja a forróságot.)

    2. tagadó (A teve nem bírja jól a forróságot.)

     

    Oldj meg írásban két egyszerű feladatot!

    93./1. és 94./2.

     

    A szerkezeti felépítése szerint az egyszerű mondat lehet:

    1. tagolt mondat – tartalmazza a két fő mondatrészt (A), (Á)

       A tagolt mondat lehet:

       a: teljes – a mondat akkor teljes, ha a mondatban szerepel az (A) és az (Á) is.

       b: hiányos – a két fő mondatrész (A vagy Á) hiányzik a mondatból.

    2. tagolatlan mondat – a mondat nem tartalmaz állítmányt. Gyakran párbeszédekben találkozhatunk ilyen mondatokkal (pl.: Hölgyem! Kati néni!), de ide tartoznak az indulatszók (Ejnye! Nahát!), az igenlő/tagadó módosítószók (Igen. Nem. Talán. stb.) és a feliratok (Cukrászda).

     

    További feladatok írásban:

    96./2. és 96./3.

    97./visszapillantó - másold be a füzetedbe!

    Ismétlés

    Elemezd a tanult módon mondattani szempontból a következő egyszerű mondatokat! (Figyelj az állítmányokra! …)

    A kék égen egy felhő sem látszik.

    A szerkezet összeállításában van a hiba.

    Én is jelen voltam a megbeszélésen.

    Ezt az orvosságot lefekvéskor kell bevenni.

    A színház igazgatója szép szavakkal búcsúztatta a művészeket.

     

    Az írásban kapott feladatok megoldásait a zshbg89@gmail.com e-mail címre küldd, és ne felejtsd el feltüntetni a nevedet!

     

    IRODALOM:

    - lapozz vissza a füzetedben a romantika korához, ismételj!

     

    A romantikus regény

    Jegyzet:

    - a kor legnépszerűbb műfaja a regény – ezen belül is a történelmi regény, melyek főhőse általában egy középszerű hős (nem kiemelkedő történelmi személyiség).

    - a műfaj képviselői:

    Világirodalom: Walter Scott, Victor Hugo (meg tudsz nevezni két regénycímet?)

    Magyar irodalom: Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán

    - a romantika korában kezdenek írni bűnügyi történeteket, kalandregényeket, fantasztikus történeteket. A cselekmény valamilyen rejtélyre épül, amiből kibontakozik a bonyodalom. Fontos szerepük van a váratlan eseményeknek.

    - az írók részletesen ábrázolják a regényhősök belső lelkivilágát

    - a pozitív (érzelmek és szenvedélyek irányítják) és negatív szereplők (hátsó szándék, bosszú, szerelem, féltékenység, hatalom, gazdagság utáni sóvárgás stb.) egyértelműen elkülöníthetők

    - a pozitív szereplők valamilyen nemes cselekedettel tűnnek ki

    - a szereplők gyakran ellentétes tulajdonságok hordozói – gazdag, de gonosz, csúf, ám jó lelkű stb.

    - a romantikus regények helyszíne magával ragadó, változatos (egzotikus tájak, történelmi helyszínek)

     

    Feladat: olvasd el, mit ír a tankönyv Jókai Mórról (99-100. oldal)! Főbb regényei közül többet megfilmesítettek, nézz utána a videómegosztón!

  • Olvasás 3. osztály

     Kedves gyereket!

    Ma az olvasókönyv 84. és 85. oldaláról átismételjük a Sün Balázs című verses mesét. Olvassátok el figyelmesen az egészet. Ezután szüleiteknek mondjátok el miről szól. 

    Az első két versszakot másoljátok be a füzetetekbe. 

    Karikázzátok be a magánhangzókat kékkel.

    Ezután készítsetek illusztrációt a meséhez.

    Szorgalmi feladat bábokat készíteni a meséhez. 

    Ezekkel a bábokkal aztán eljátszhatjátok az egész történetet.

    Jó tanulást mindenkinek!

  • Matematika 4. évfolyam

    Ismétlés: a kisfilmek segítségével átismételjük a 6-os és 9-es szorzótáblát

    https://www.youtube.com/watch?v=Dh4WaqTnEHs

    https://www.youtube.com/watch?v=OG87h0TA7LM

    Gyakorlás: munkafüzetben a 46. és 47. oldalon 1.,2.,3.

    46./3. Figyeld a nyilakat!

    47./1. A 9 háromszor nagyobb, mint ez a szám, tehát 9:3=

    47./3. Valaminek a kilencede, akkor osztani kell 9-cel

              Valaminek a kilencszerese, akkor beszorozzuk 9-cel

     

  • 9.hét.9. osztály Technika Mgr. Agocs

    9. hét 9. osztály Technika - A munka világa

    Téma: Házimunkák

    A családi házak körül tavasszal elég sok a munka.A lehetőségeitekhez mérten segítsetek szüleiteknek a házimunkákban. Gondolok itt a kertben valo tevékenységre, a ház körüli tavaszi nagytakarításra és így tovább.

  • 9. hét 8. osztály Képzőművészeti nevelés Mgr. Agocs

    9. hét 8. osztály Képzőművészeti nevelés

    Téma: Fotozás

    Időtök és lehetőségeitekhez mérten készítsetek fotokat a szép tavaszi tájrol.Témája lehet a fa , virág, mező, erdő és bármi más ami a tavaszt jelképezi.

  • 9. hét 6. osztály Technika Mgr. Agocs

    9. hét 6. osztály Technika - A munka világa

    Házimunkák és karbantartások

    Segítsetek szüleiteknek az otthoni teendőkben, vagyis a házimunkák elvégzésében tudástok és időbeosztásotok szerint.

  • 9. hét 5. osztály Képzőművészeti nevelés Mgr. Agocs

    9.hét 5. osztály Kézőművészeti nevelés

    Történelmi visszatekintés képzőművészeti szempontbol

    Tapasztalhatjuk, hogy az idők folyamán környezetünk megváltozott. Ha visszatekintünk a múltba és összehasonlítjuk a jelennel nagyon sok változást láthatunk. Ez érvényes a ruházatunkra, lakásunk berendezésire, használati tárgyainkra, éítőanyagokra, technikai találmányainkra stb.Tetszés szerint amit akartok hasonlítsatok össze mai és kezdetleges formájuk vagy anyaguk szerint.Lehet például auto, ruházat, bármi. Segítségül használjátok az internetet.

  • 2.osztály

    Kedd:

     

    Magyar nyelv-Ismételj szóban!

    Szótagold a szavakat!

          autó,pillangó,út,asszony,Bandi,tábla,

    Csak a magánhangzókat mondd el a szavakból!

          iskola,tanulás,tanító néni,gyerekek,hiányzik

    Melyik toldalékos szó?

         szeret,füzetet,liba,kútba,asszony,szüret,kert malaccal,heverőről

     

    Magyar nyelv-füzetbe

         

     

    Magyar nyelv-könyv-59/1-füzetbe

                                       59/2-elolvasni,4 szót leírni szótagolva

     

    Olvasás-könyv-109/Májusi mondóka-olvasni +az 1.versszakot leírni

     

    Kérlek benneteket,hogy minden írásbeli feladatról küldjetek fényképet ellenőrzésre!-farkaskriszti78@citromail.hu e-mail címre,vagy a messengerre.Köszönöm.

     

     

     

  • Órarend 2020. május 11. -től

    5. osztály

    Hétfő: matematika, szlovák nyelv és irodalom, zenei nevelés

    Kedd: magyar nyelv és irodalom, biológia, rajz

    Szerda: angol nyelv , geográfia, technika

    Csütörtök: történelem, hittan/etika, informatika

    Péntek: matematika, magyar nyelv és irodalom, testnevelés

  • l.OSZTÁLY - Mgr. Rácz Natasa

    2020.5.11.  -  Hétfő

    Tisztelt Szülők , kedves Gyerekek!

    2020.5.11-től az alábbi órarend van érvényben :

        hérfő    :      szlovák nyelv , matematika

        kedd :          magyar nyelv, zenei nevelés

        szerda :       szlovák nyelv , matematika

        csütörtök:   magyar nyelv , matematika

        péntek :       magyar nyelv , testnevelés

     

    szlovák

     

    Učebnica : 49 / Rok

                     V roku sú štyri ročné obdobie.Sú to : jar , leto , jeseň , zima

                     Označte písmenom obrázky podľa básničky

    Opakovanie : básnička : Počtár

                          dopravné prostriedky

     

    matematika

     

    Tankönyv :  44 / 1 , 2 , 3 , 4

     

    A feladatok megoldását kérem küldjék el az ismert email címre , esetleg a messengeremre.Köszönöm.

     

  • Technika 7.osztály

    Ismétlés

    Ismételjétek át a fát,  és a fának a részeit ! 

  • Geográfia 7.osztály

    Ismétlés 

    Ismételjétek át a kérdések alapján az Egyesült Királyságot ! Dolgozzatok a füzetbe és küldjétek el ellenőrzésre a következő e-mail címre : raczovat@azet.sk

    1. Hol terül el az Egyesült Királyság ?

    2. Hány országrész alkotja ? Sorold fel !

    3. Mi a fővárosa ? 

     4.Milyen csatorna választja el a Brit-szigeteket a szárazföldtől ? 

    5. Milyen az ország éghajlata?

    6. Melyik a leghosszabb folyó?

    7. Sorold fel az ország iparait ! 

    8. Milyen állatokat tenyésztenek ?

    9. Sorold fel a nagyvárosokat ! 

     

  • Zenei nevelés 8.osztály

    Ismétlés

    Feladatok :

    1. Ismételjétek át az impresszionizmust ! 

    a ) Hanyadik század elején bontakozik ki az irányzat ?

    b) Milyen az építészet ?

    c ) Ki a század legkiemelkedőbb szobrásza ?

    d ) A festészetben milyen áramlatok a legkiemelkedőbbek ?

    e ) Kik a képviselői ?

    f ) Milyen a zene?  Kik a képviselők a zenében ?

    2. Zenehallgatás 

    Hallgassátok meg a következő művet !

    Maurice Ravel : Bolero

     https://www.youtube.com/watch?v=r30D3SW4OVw

  • Zenei nevelés 5.osztály

    Írjátok be a tananyagot a füzetbe !

    Népdalgyűjtés

    Szerzőit nem ismerjük. Népdalgyűjtőink jegyezték le. Az első népdalgyűjtők közül Vikár Béla volt, aki fonográf segítségével jegyezte le. Később Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtötték össze. 

    Hazai népdalgyűjtőink : Ág Tibor és Szíjjártó Jenő.

     

    Tanuljuk meg a következő népdalokat !

    Megfogtam egy szúnyogot 

    https://www.youtube.com/watch?v=Ahp3m020X0M

    A part alatt

    https://www.youtube.com/watch?v=J6iDDYqBlWw

     

  • Biológia

    9. osztály

    Ismételd át ,,A kövületek és a Föld kora ,, c. tananyagot!

  • Angol nyelv

    7. osztály

    Próbálj egy projektet készíteni arról, hogy miket csinálsz a szabad idődben. Rajzolhatsz, internetről vagy akár újságkivágással is szemléltetheted a tevékenységedet. Pár mondattal természetesen angolul írd le amit a képen láthatunk. Aztán írj egy párbeszédet, hogy egy sportközpontba hogyan jelentkeznél be.Jó munkát!(Segítséget kérhetsz, elérhetősőgemet megadtam.)

  • Biológia

    6. osztály

    Rajzolj le a füzetedbe kertben termesztett növényeket : 5 zöldséget és 5 gyümölcsöt , ha lerajzoltad írd alá a nevüket! Aztán figyeld meg, hogy a közeledben ezek közül melyikeket találod meg! Jó szórakozást!

  • MATEMATIKA 8. osztály

    MATEMATIKA 8. osztály

     

    2020.05.11  Valószínűség számítás - statisztika  

    A faktoriális-számítások- permutáció  főleg a kombinatorikában – valószínűség számításnál  fordulnak elő

    Jelölése a "!" jel, például:

    5! = 5 . 4 . 3 . 2 . 1 = 120

    Kidolgozott példák

    1. Példa:

    Anna, Bea, Csilla és Dóra együtt mennek moziba. Hányféleképpen helyezkedhetnek el négy egymás mellett lévő széken? Írjuk le a lehetséges eseteket! Megoldás : 4 elem ismétlésnélküli permutációiról van van szó. Ezek száma P4 = 4! = 4.3.2.1=24.

    A B C D                     B A C D                     C A B D                     D A B C

    A B D C                     B A D C                     C A D B                     D A C B

    A C B D                     B C A D                     C B A D                     D B A C

    A C D B                     B C D A                     C B D A                     D B C A

    A D B C                     B D A C                     C D A B                     D C A B

    A D C B                     B D C A                     C D B A                     D C B A

     

    Ezzel az összes lehetséges sorrendet előállítottuk, ami a konstrukcióból is nyilvánvaló, de igazolhatjuk azzal is, ha belátjuk, hogy összesen 24 elrendezés van.

    2. Példa:

     Készítsünk az 1; 2; 5; 6; 9 számjegyekből ötjegyű számokat úgy, hogy minden számjegyet egyszer használhatunk,válaszpljatok a kérdésekre és írjátok szét a számokat!

    a) Hány ötjegyű szám képezhető így?

    b) Hány „15”-tel kezdődő szám képezhető így?

    c) Hány olyan szám képezhető így, melyben az 1-es és az 5-ös számjegy egymás mellett van, méghozzá ilyen sorrendben?

    d) Hány páros (ötjegyű) szám képezhető a fenti módon?

    e) Hány páratlan (ötjegyű) szám képezhető a fenti módon?

    f) Hány néggyel osztható szám képezhető a fenti módon?

    g) Hány hárommal osztható szám képezhető a fenti módon?

    A kidolgozott  2. példát  fényképezzétek le és küldjétek el a   bega00@azet.sk      E- mail címre. / a bega után nullák vannak/

  • MATEMATIKA 5. osztály

    MATEMATIKA 5. osztály

    2020.05.11     Táblázatok, diagramok

    Az iskolai életben nagyon gyakori, hogy egy osztály vagy évfolyam dolgozatairól (teljesítményéről) is készül táblázat és diagram. Hány 5-ös, 4-es, 3-as, 2-es és 1-es dolgozat született. Itt a változó az osztályzat, míg az érték az osztályzat előfordulásának a száma, azaz a gyakorisága.

    A gyakorisági diagramokat szokás hisztogramoknak is nevezni. Ha a gyakoriság értékét az adatok összegéhez (100%) viszonyítjuk, akkor a relatív gyakoriságot kapjuk.

    Egy osztály matematika dolgozatának eredményeit tartalmazza a következő táblázat:

                        Gyakoriság                           Relatív gyakoriság

    5-ös                  2 fő                                             10 %

    4-es                  5 fő                                             25%

    3-as                  6 fő                                             30 %

    2-es                  3 fő                                             15 %

    1-es                  4 fő                                             20 %

    Összesen         20 fő                                          100 %

    https://i0.wp.com/matekarcok.hu/wp-content/uploads/2018/05/E2555_kor.jpg?resize=575%2C347&ssl=1

    Ezt ábrázolhatjuk kördiagramban is:  Itt az egyes gyakoriságokat egy körcikk képviseli. Szükség lehet arra, hogy mi magunk “kézzel” készítsünk kördiagramot, sőt az előfordulhat, hogy egy adott kördiagramról határozzuk meg az adatok értékét.

    A körcikk középponti szögének értéke mértéke egyenesen arányos az adat értékével. Tehát a középponti szög=(360/100)⋅relatív gyakoriság)

    A fenti faladatban tehát az egyes osztályzatokhoz tartozó körcikkek középponti szögeinek értékét a következő kibővített táblázat tartalmazza.

                                 Gyakoriság                           Relatív gyakoriság                  Középponti szög

    5-ös                          2  Fő                                            10%                                       36,0°

    4-es                          5  Fő                                             25%                                      90,0˚

    3-as                          6  Fő                                             30 %                                    108,0˚

    2-es                          3  Fő                                             15%                                       54,0˚

    1-es                          4  Fő                                              20%                                       72,0˚

    Összesen:                20 Fő                                           100%                                      360˚

    Feladat megoldással:

    A 12. évfolyam tanulói magyarból próba érettségit írtak. Minden tanuló egy kódszámot kapott, amely az 1, 2, 3, 4 és 5 számjegyekből mindegyiket pontosan egyszer tartalmazta valamilyen sorrendben.

    a) Hány tanuló írta meg a dolgozatot, ha az összes képezhető kódszámot mind kiosztották?

    b) Az alábbi kördiagram a dolgozatok eredményét szemlélteti:
    Adjátok meg, hogy hány tanuló érte el a szereplő érdemjegyeket! Válaszát foglaljtok táblázatba, majd a táblázat adatait szemléltessétek  oszlopdiagramon is!

    https://i0.wp.com/matekarcok.hu/wp-content/uploads/2018/05/2006_15_pelda.jpg?resize=269%2C202&ssl=1

    c) Az összes megírt dolgozatból véletlenszerűen kiválasztunk egyet. Mennyi a valószínűsége annak, hogy jeles vagy jó dolgozatot veszünk a kezünkbe?

    Megoldás:

    a) Az első kérdés egy kombinatorikai meggondolást igényel. Az 1, 2, 3, 4 és 5 számjegyeket 5⋅4⋅3⋅2⋅1= 5! =120 féleképpen lehet sorbarendezni (permutálni). Tehát a magyar próbaérettségit 120 tanuló írta meg.

    b) Tehát 120 adathoz tartozik a 360°-os középponti szög és a 100%-os relatív gyakoriság.

                                             Középponti szög                    Gyakoriság                             Relatív gyakoriság

      5-ös                 60°                              (60/360)⋅120=20 fő                            ≈ 17%

       4-es                 150°                            (150/360)⋅120=50 fő                         ≈41.5%

    3-as                 105°                            (105/360)⋅120=35 fő                         ≈29%

         2-es                 45°                              (45/360)⋅120=15 fő                            =12,5%

                               1-es                 0°                                0 fő                                                    =0%

                              Összesen:        360,0°                         120 fő                                                100%

     

    Az oszlopdiagram:https://i2.wp.com/matekarcok.hu/wp-content/uploads/2018/05/2006_15_pelda2.jpg?resize=722%2C452&ssl=1

    c) A 4-es és 5-ös érettségi összesen 70 dolgozat. Ez a 120 dolgozathoz viszonyítva: 70/120≈0,58.
    Tehát a keresett valószínűség: ≈0,58, azaz ≈58%.

    Ez a feladatsor is rámutat arra, hogy az egyes feladatok különböző matematikai szakterületeket is érinthetnek.  Itt az  alapvetően statisztikai feladat kombinatorikai , valószínűségszámítási és informatikai részeket is magába foglalt.

    Írjátok le a példát és jegyzeteljétek le a tananyagot,  fényképezzétek le és küldjétek el a   bega00@azet.sk   E- mail címre. / a bega után nullák vannak/

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola és Óvoda, Hlavná 144, Hostice - Gesztete
    Hlavná 144, 980 04 Hostice
  • +421 047 56 99 102

Fotogaléria