Navigácia

  • Zenei nevelés-5,6,7,8.osztály : Bc. Rácz Tünde

    Húsvéti ünnepkör kezdete

    Virágvasárnap szokása a szlovák néphagyományokban is él. A szentelt barka a néphit szerint megóvja az embereket a tűztől, a szerencsétlenségektől. A barkával megverdesték az állatokat, hogy kövérek legyenek, a betegeket pedig az elégett barka füstjével megfüstölték, hogy meggyógyuljanak. Közben szövegeket mondtak.

    Virágvasárnaphoz fűződik a kiszehajtás - a lányok egy nagy szalmabábut ( kiszebábut) menyecskeruhába öltöztetik, a falun végigviszik énekelve, majd levetkőztetik, és a patakba dobják, vagy elégetik- abban a hitben, hogy  ezzel elűzik a rosszat, a betegségeket.

     

    A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor a szenvedést és kereszthalált halt Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. A húsvéti előkészület ideje a negyvennapos böjttel kezdődik, amelynek első napja hamvazószerda, az utolsó pedig a virágvasárnap.  Virágvasárap után következik a nagyhét.

    Nagycsütörtök - elnémulnak a harangok

    Nagypéntek - Jézus kereszthalálának emléknapja

    Nagyszombat- Jézus feltámadásának ünnepe

    A húsvét legvidámabb napja a húsvéthétfő, locsolás- a tisztaságot, frisseséget jelképezi

    Húsvéti szimbólumok : hímes tojás, barkaág, bárány, nyuszi, húsvéti locsolás

     

    Hallgassátok meg a következő húsvéti dalokat !

    Ma van húsvét napja : https://www.youtube.com/watch?v=Bvkk8nltLxY

    Krisztus feltámada : https://www.youtube.com/watch?v=WZSA-4h62Ng

    Krisztus feltámadott : https://www.youtube.com/watch?v=K2dj60-V1xM

     

  • Magyar nyelv-5.osztály : Bc. Rácz Tünde

    Nyelvtan :                                     Gyakorlás 

    Oldjátok meg a feladatokat a füzetbe !

  • Geográfia-7.osztály : Bc. Rácz Tünde

                                             Németország 

    Az Európai Únió legnépesebb országa és a világ egyik legerősebb gazdasága.

    Fővárosa : Berlin

    Hivatalos nyelv : német

    Pénznem : euró

    Északon Dánia, keleten Lengyel és Csehország, délen Ausztria és Svájc, nyugaton Franciaország és a Benelux államok határolják.

    Kedvező a fekvése.  A déli határon fekvő Alpok hegyei a 3000 méteres magasságot is elérik.

    3 német folyó : Duna, Rajna, Elba

    Fejlettségét az ipar lapozza meg, minden iparág fejlett : autóipar, elektrotechnikai ipar, mérő - és optikai műszerek gyártása, vegyipar ( műtrágya, gyógyszer, tisztítószer, kozmetikai cikk ), porcelán, cukor, sörgyártás.

    Ismert márkák : Volkswagen, Opel, Audi, BMW, Mercedes, Porsche, Siemens, Grundig, Henkel, Adidas, Puma

    Kikötők : Bréma, Lübeck, Wismar

    Az UNESCO világörökségi jegyzékbe számos műemlékek szerepelnek pl : a kölni, az aacheni és a speyeri dóm, Wartburg vára, Rajna felső szakaszának völgye.

    Nagyvárosok : Berlin, Hamburg, München, Köln, Dortmund, Bréma, Essen, Frankfurt am Main

    Legjelentősebb iparvidéke : Ruhr- vidék, Alsó- Rajna- vidék

    Ásványkincs : kálisó, szén

    Mezőgazdaság, állatenyésztés. növénytermesztés ( burgonya, komló, búza, cukor ), sörgyártás.

    Termékek : hús, bőr, tejtermékek

    Folyamatosan fejlesztik az autópályákat.

    A lakosságot tekintve a legnagyobb állam, ahol nagyszámú bevándorló él.

    Vallás : katolikus, protestáns, zsidó, muszlim

    Számos műemlék és természeti érték hozzájárul az idegenforgalom fejlesztéséhez. 

  • 9. osztály technika Mgr Agocs

    9. osztály technika

    3. hét

    9. osztály technika

    Téma : Növénytermesztési munkák

    Az előző tananyaghoz kapcsolodva nézzetek meg a világhálon ú neten ú hogy hogyan készül egy zöldség ágyás. Ha úgy gondoljátok itt az ideje készítsetek egyedül vagy szülői segítséggel ágyást. Válasszátok ki a zöldség fajtáját tetszés szerint.

     

  • Biológia-7.osztály : Bc. Rácz Tünde

    Keringési rendszer és a vér 

    Keringési rendszer : biztosítja a testnedvek áramlását és ezzel az anyagok szállítását a szervezetbe. 

    A keringési rendszert : szív, erek, testnedvek, vér és nyirok akotják. 

                                                 A vér 

    A vér lehetővé teszi az anyagok szállítását a testben. A vér állandó áramlását a szív biztosítja. A vér a tápanyagokat szállítja a sejtekbe, onnan elszálítja a salakanyagokat. A légzőszervrendszerből az oxigént szállítja a sejtekbe, a sejtekből szén-dioxidot szállít a légzőszervrendszerekbe, vitaminokat és hormokat is szállít.

    A vér : vérplazmából, vérlemezkékből, fehér és vörösvérsejtekből áll.

    Vérlemezkék : korong alakú, biztosítják a véralvadást, sérült helyen var keletkezik, amely egyfajta hálót képez, a csontvelőben keletkezik.

    Vörösvérsejt : kicsi, rugalmas, kerek testecskék. A vörös festékanyaga a hemoglobin ( vasat tartalmaz), szállítja az oxigént, a csontvelőben keletkeznek, a lépben semmisülnek meg.

    Fehérvérsejtek : több típusa van, képesek elnyelni a szervezetben bejutott idegen anyagokat ( baktérium, vírus), a csontvelőben keletkeznek.

    Vérplazma : átlátszó sárgás folyadék. Vizet, tápanyagokat, ásványi anyagokat, fehérjéket tartalmaz. 


    A vörösvérsejtek tulajdonságai alapján A, B, AB, 0 vércsoportokra osztjuk. 

    Ügyelnünk kell, hogy a vércsoportok azanosak legyenek, de a vér további tulajdonságait is figyelembe kell venni.

    A vért a véradó ( transzfúziós ) állomásokon vagy az egészségügyi központokban veszik le.

    Véradó minden 18- 60 év közötti egészséges ember lehet. 


  • 6.osztály technika Mgr. Agocs

    3. hét

    6. osztály technika

    Téma: Egyszerű gépek

    Az emberek mindig arra törekedtek, hogy fáradtságos munkájukat különféle eszközökkel megkönnyítsék. igy jöttek létre az emberek  által feltalált legegyszerűbb gépek: 

    - az emelő

    -csiga

    -csigasor

    -henger

    -lejtő

    Kérem ezt a szöveget írjátok be a technika füzetbe és a felsorolt legegyszerűbb gépeket robáljátok ábrázolni vagyis megrajzolni. A világhálon ú neten ú megnézhetitek az egyszerű gépek címoldalán.

  • 9. osztály polgári nevelés Mgr.Agocs

    3. hét 

    9. osztály polgári nevelés

    Téma: fogyasztás és a fogyasztok

    Tankonyv 35.-ik oldal . Készítsetek jegyzetet a tankönyv alapján

  • 8. osztály polgári nevelés Mgr. Agocs

    8. osztály polgári nevelés Mgr.Agocs

    3. hét

    8. osztály olgári nevelés

    Téma: Az eddigi tananyagokat ismételjétek át félévtől.

     

  • Základná škola Hostice Mgr Agocs

    3. hét

    7. osztály polgári nevelés

    Téma: A társadalom szociális változásai és annak okai

    Tankönyv 49.-ik oldal.  Irjatok a tananyagbol a fuzetbe jegyzetet !

     

  • Magyar irodalom-8.osztály : Bc. Rácz Tünde

    Feladatok -  oldjátok meg a füzetbe !

    Esti sugárkoszorú

    1. Állapítsátok meg, hogy melyik az a része a költeménynek, amelyben a költő a szerelem állandóságára, örökkévalóságára utal ! 

     

    Körúti hajnal 

    Tankönyv : 105/ 1, 2,3

     

     

  • Základná škola Hostice Mgr. Agocs

    3. hét

    6.osztály polgári nevelés

    Téma : A község történelmi emlékei és természeti szépségei

    Polgári nevelés tankönyv  15. oldal

    A tananyaghoz kacsolodva írjatok be a füzetetekbe a községetekkel kapcsolatosan valamilyen érdekességet.Ez lehet egy legenda valamilyen személyiségről, vagy valos megtörtént esemény amely a jövőnk számára hasznos lehet. Ezen kívül említhettek még építményeket vagy akár emlékműveket is. Ha a természet szépségeit is megakarjátok említeni akkor arrol is lehet írni ami a falutok térségében vagy a régioban megtalálhato.

     

  • Základná škola Hostice Mgr. Agocs

    3. hét

    9. osztály képzőművészeti nevelés

    Téma: Használati tárgyak dizajnja- cipészet

    Mindenki tervezzen meg egy cipőt, ezt rajzoljátok meg ceruzával de ha úgy gondoljátok hogy színesben szebb számotokra akkor lehet szépen díszítet cipőket is tervezni. 

    Technika: grafit ceruza és filctoll.

  • Základná škola Hostice Mgr.Agocs

    3. hét

    8. osztály képzőművészeti nevelés

    Téma : Fafaragás néprajzi motívumokkal

    A neten keressetek ki fafarago művészeket és annak munkáit nézzétek meg figyelmesen. A dísztárgyakat a megfigyelés után probáljátok megrajzolni amelyik tetszik, és tervezhettek ti is egyet ezekből a használati tárgyakbol. Ez lehet kulcstarto, gyertyatarto,fakanál, favilla, habaro, tányér alátét stb..Elég ceruza rajzzal megtervezni.

  • Základná škola Hostice Mgr.Agocs

    3. hét

    7. osztály épzőművészeti nevelés

    Téma: A húsvét szimbolikája

    Az előző ora folytatása ugyan úgy a szinbolumok és díszítések megrajzolása majd kifestése. Ez legyen húsvéttal kapcsolatos. 

    Technika: bármely technika lehetőséget használhatjátok ami legjobban megfelel számotokra. Ez lehet tus, színes ceruza, zsírkréta, vízfesték vagy akár tempera. A rajzla nagysága A négyes forma legyen.

  • Základná škola Hostice Mgr. Agocs

    3. hét

    5. osztály képzőművészeti nevelés

    Téma : Nérajzi díszítés

    A régionkhoz kötődő néprajzi motívumokat keressetek a világhálon / neten /. Ezt a paloc néprajzi motívumok cím alatt keressetek ki. Ha megtaláltátok a számotokra legszebbet rajzoljátok le egy A négyes rajzlapra. Ügyeljetek a formák pontos visszaadására és a méret arányok betartására.

    Technika : grafit ceruza

  • Základná škola Hostice Mgr. Agocs

    Základná škola Hostice Mgr. Agocs

    3. hét

    6. osztály képzőművészeti nevelés

    Téma:  Számítás technikai grafika

    Az előző orán a számítogép használatát probáltuk a képzőművészet területén. Most a szép érzéketekre és a számítokép billentyűzetére lesztek utalva.Lehet hogy most könnyebb munkátok lesz, mert formailag színben technikailag egy gombnyomással minden a helyére kerül. Lehet megrajzolni egyszerű képeket és ezt többféle képpen kiszinezni. A hideg és meleg színek használatára ügyeljetek, mert he betertjátok a képzőművészet szabályait térbeli hatást is elérhettek. Használati eszközök szímítogép, táblagép, okostelefon, laptop.

     

  • Angol nyelv

    5. osztály

    Ismétlés

    Write  sports with letters

    Írj sportokat a megadott kezdőbetűkkel

    2 sports that begin with c : canoing, cycling

    3 sports that begin with s:

    1 sport that begin with k:

    1 sport that begin with r:

    1 sport that begin with t:

    1 sport that begin with i:

    Ha készen vagy mindegyik sporttal írj egy mondatot úgy,hogy melléknévvel jellemzed.

    pl. I think tennis is easy.

    Készíts projektet a kedvenc sportodról , használhatod az internetet is. a munkádat egészítsd ki rajzzal vagy képekkel.

     

  • Angol nyelv

    8.osztály

    The customer

    50. oldal ismétlés - 50./2. válaszolj a kérdésekre

    51./5.a. Ordering a meal - egészítsd ki az 50. oldalon levő szöveg segítségével

    51./6.a. b. Asking people to do things - egészítsd ki a párbeszédet az 50. oldalon levő szöveg segítségével majd alkoss hasonló párbeszédeket a 6. b. feladatban megadott szituációkkal

    52./1.b.,2. Robin Hood

    53./2. Art : the Fighting Temeraire

  • Történelem: 9. osztály

    2020.03.31

    AZ 1956-OS FORRADALOM

    Magyarországon szintén kommunista dikatúra volt.

    1956. október 23. az egyetemisták tüntetése. Demokráciát követeltek. Kitört a forradalom.

    Másnap szovjet tankcsapatok vonultak be Budapestre. A felkelők felvettél velük a harcot.

    A felkelők élére Nagy Imre állt.

    1956. november 4. - a szovjetek leverték a forradalmat.

    Az ország élére szovjet támogatással Kádár János került. Megkezdődtek a tömeges letartóztatások. 200 ezer ember hagyta el az országot. 

    Bővenbben a témáról  alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=TiYqH3iaCqw 

  • Angol nyelv

    6. osztály

    Definite, indefinite articles repeat

    Határozott és határozatlan névelő ismétlése

    the,a,an

    Some,,any -néhány

    Some- kijelentő mondatoknál

    any- tagadó, kérdő mondatoknál

    51./3.b

    Culture 52./1.2.

    English across the curriculum

    53./1.3.4.5.

    54./1.2.4.

    Project készítése : My favourite food or cake

     

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola és Óvoda, Hlavná 144, Hostice - Gesztete
    Hlavná 144, 980 04 Hostice
  • +421 047 56 99 102

Fotogaléria